Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őszinte érzelem

lotz-karoly---amor-es-psyche.jpg

Lotz Károly: Ámor és Pszihé

Rózsássy Tibor: Az utolsó atlantiszi

1. rész: Őszinte érzelem

 

Odüsszeusz ereje

 

Nimfák viharos tengerén kicsiny dereglye

dacol az árral, a veszélyen harsányan nevetve,

s bár foglya időnek és térnek,

a csábítást oly módon veté meg,

hogy nem vesz tudomást róla,

mert hajósa vak és süket,

kire nem hat most szirén szüzek

csábító kórusa,

- bár szerelemre vágyik minden pórusa -

ám tudja jól,

hogy orkánban az öles tölgyfa is meghajol,

de gyökere, ha mégis helyén marad,

a forgószél gyorsan tovahalad,

s mire újabb vihar jő,

törzse vastagabbra nő.

 

Tomboljon hát bármilyen szél,

nem rendíti semmi veszély:

sem körmönfont női szeszély,

sem varázslat, sem isteni őserő,

hisz erény és kitartás hőse ő,

de a csábítás földjén is tudja jól,

könnyebben törik, mi sosem hajol.

 

Hajolj meg hát, ha kell, mint árboc a szélben!

Az elszántság is megnő a nagyobb veszélyben.

Hidd, hogy ő is csak érted él,

hisz sosem készül el a szemfedél,

mert a nappal megszőtt rész

minden éjszaka elenyész.

Ne keresd mindig, minden baj okát,

csak nyilazd át bátran a fejszék fokát!

S majd foghatja mind a fejét,

ki alábecsülte a szerelem erejét.

 

Mondd szeretsz-e?

 

Mondd, szeretsz-e úgy,

Mint tündöklő égbolt a felhőt emelő könnyű szellőt,

Mint tavak mélye a szikrázó napot,

Mint nyári rét a hajnali harmatot?

 

Mondd, szeretsz-e úgy,

Mint anyja gyermekét, kiért áldozná akár az életét,

Mint gyümölcsüket szeretik a fák,

S el nem eresztik, míg bírja az ág?

 

Mondd, szeretsz-e úgy,

Mint isteni lényt, mint ahogyan árnyék a teremtő fényt,

Mint ahogy haldokló, az új reményt?

 

Mondd szeretsz-e úgy,

Mint völgy a hegyvidéket, mint égbolt a tengerkéket?....

Mondd szeretsz-e úgy, mint én szeretlek Téged?

 

Mit adhatok?

 

Ha üvöltő fájdalom emészti lelkemet,

És keserű méz íze mardossa nyelvemet,

Mert rossz kedvem bennem minden jót eltemet,

Kis szemedbe nézek, s látom a kék eget.

 

Amikor az ég kékje sem nyit lelkemre ablakot,

S úgy érzem, hiába várok egy szebb napot,

Mert már nincs miből húzni egy jobb lapot,

Megérintesz csupán, s újra boldog vagyok.

 

Ülj mellém kedvesem, s tedd kezed kezembe!

Gyönyörű szemeddel csak nézz a szemembe!

Lásd lelkem ablakát, a fény érted ragyog.

Ez minden kincsem, csak ennyit adhatok.

 

Emlék

 

Éjcsendes magányban vak homály vesz körül,

Múlt, jelen s jövő egy pontba tömörül.

Egy fiú áll benne, s egy lány ki őt nézi,

Örökre elvesztek, bár egyik sem érzi.

 

Emlékszel, mikor még fiatal voltam?

Nehéz idéznem kövéren, s fakultan.

De te most is szép vagy, s csillog a szemed,

Boldog vagyok ma is, ha foghatom kezed.

 

Kihízott múltammal szekrényem már tele,

Mégis úgy érzem, ez életem dele….

Éjcsendes magányban, szelíd fény vesz körül,

Múlt, jelen s jövő tebenned tömörül.

 

Mea culpa

 

Nézd el kedvesem, ha olykor fáradt vagyok,

Hisz csukott szemem mögött is rád gondolok.

Ha rossz pillanatomban megsebzem lelkedet,

Tudnod kell, hogy ettől én jobban szenvedek.

 

De bőröd bársonyát senkiért nem adnám,

Hogy más öleljen téged, sohasem hagynám.

Meghajtom előtted konok, ősz fejem,

Ha bántalak néha, bocsáss meg nekem.

 

Tolvaj

 

Ajkad cseresznyéjét, álmodban megloptam,

Fáradtságom láncát, azonnal eldobtam.

Pici szemed csukva, álmaid mögötte,

Aludj édes-kedves, szeretlek örökre.

 

Szenvedély

 

Szeretlek végtelenül,

Szeretlek féktelenül,

Szeretlek mindenemmel,

Az utolsó lehelettel.

 

Szeretlek akkor is, ha fáj,

Szeretlek akkor is, ha kár,

Szeretlek, ha nem is kéred,

S ha kell, meghalnék érted.

 

Mámor

 

Mikor csók ízű szavaid szívemhez érnek,

Hajad, mint nyári eső selyme rám zuhan,

S testünkön az öntudatlan mámor átsuhan,

Átölel akkor a végtelen,

Mit halandó felfogni képtelen.

 

Általad

 

Életed árán is védelmező

szelíd gondoskodás,

Hajolj fölém!

Ne hagyd, hogy féljek!

 

Csukott szemhéjamon is áttűnő

tündöklő ragyogás,

Költözz belém!

Élek, míg éltetsz.

 

Általad, érted.

 

Áldozat

 

Szenvedélyek sötét viharában,

Szigeteden megvetettem lábam.

Menedékem Te vagy.

.

Lázas testtel, szerelemre készen,

Feloldódok buja ölelésben.

Lágy öled befogad.

 

Míg oltáromon áldoztad tested,

Lidérces álmaim köddé lettek.

Megnyugvásom Te vagy.

 

Múzsámnak

 

Majd ha olyan öreg leszek,

Hogy reszketve fogom kezed,

S utoljára peregnek a képek,

A tőled kapott szép emlékek,

S már csak szememmel tudlak keresni,

Akkor is így foglak szeretni.

 

Entitás

 

Szeretem hinni, hogy rólam álmodol,

Ha éjente, arcodon végigfut egy mosoly.

Bár lehetnék akkor legdrágább kincsed,

S hogy el ne vesszek, raknál rám bilincset.

 

Magadon hordanál, mindig hozzád érnék,

Buja illatodból egyre többet kérnék.

Bódult parazitaként csüngnék Terajtad,

Vak szimbiózisban, ahogyan akartad.

 

Bőröd pórusain beléd lopnám magam,

Miközben elmédben feloldódna agyam.

Eggyé olvadnánk, mint egymásba folyt viasz,

Arcunkra dermedne a boldog-torz grimasz.

 

Testünk már miénk, s közös a lelkünk,

Minden úgy alakult, ahogy érdemeltük.

Széjjeltéphetetlen, szép, amorf entitás,

Ahogy az üveg is homokszem, semmi más.

 

Boldog pillanat

 

Ablakomon át, szelíd holdfény

hint sötét szobámba életet.

Kölnid illata, buja-édes csendfűszer.

Egy pillanatra mámorultan elrévedek:

Ó boldog pillanat, remélem, nem tűnsz el!

 

Lágy szeretettel akkor hozzám bújsz,

s én karomba fonlak, mintha lennél zsákmány.

Testünk eggyé torzul a gyönyörű félhomályban,

s a nyugalom mámoros, mély álomba húz,

mint egy ópium füst okozta járvány.

 

Himnusz a tavaszhoz

 

Télvégi kályha-meleg éjek bágyadt reggelén,

mikor a Budai-hegyek hófödte tetején

előtör a vöröslő, szőke fény,

megcsillantva ezzel az új tavaszt,

hogy félresöpörhess minden panaszt, mi rág belül.

Hisz a zord tél lassan jobblétre szenderül,

s a fehér takaró mindenről lekerül, s mi a helyébe lép:

a százszínű tarka rét, a boldog gyermekzsivaj a játszótereken,

a zöld sapka a távoli hegyeken.

 

S ezernyi vidám, jó dolog:

a teraszon elfogyasztott óborok,

a lenge ruhákba öltözött lányok,

s a könnyű tavaszi illattalányok,

mint lágy dallam szállnak feléd,

szirén énekként költözve beléd,

csábítva régi-új ágyakba,

s buzdítva buja vágyakra.

S te felhőpárnákon szökellve szaladsz,

S ujjongva hirdeted: itt a tavasz.

 

Tavaszi zsongás

 

Szomjazlak, mint erdő a hajnali harmatot,

Mint lágy tavaszi szellő a kitárt ablakot,

Hogy azon át kilopja szobádból a fahéj illatot­,

- mit az elmúlt karácsony emlékül otthagyott -

és helyére furakodjon száz tavaszi virág,

hogy érezd, megújul veled is a világ.

 

Mert szívemben újra itt a boldog zsongás,

Az irántad érzett szédült, vad rajongás,

A kiolthatatlan pusztító szenvedély

Mely, amíg csak élek, örökké bennem él.

 

Illatvarázs

 

Most is érzem, az édes-gyönyörű illatot,

Mit parfümöd, párnámon reggel itt hagyott.

 

Behunyom szemem, hogy valósággá álmodjalak,

s illatodat, agyamban még mélyebbre rejtsem,

ha örökre elhagynál, akkor se felejtsem.

 

Igézet

 

Csábító vagy nekem,

Mintha szirénének köti az agyat bénító boldog gúzsba,

Mi azután csak a jelre vár,

S már nem számít semmit, ha elnyeli is a tenger-ár.

 

Mert végleges vagy nekem,

Mintha tűz érintése mar el nem múló sebet a húsba,

Mit nem fal fel egyelőre,

De martalékát lángnyelvével mindörökre megjelölte.

 

És bódító vagy nekem,

Mintha tündérszerű ópiumfüst csalogat áldozatot a tóba.

Ám ha rabul ejt az áttetsző blúz,

Karmaival megragad és újra, meg újra a mélybe húz…..

 

Mégis a mindenség vagy nekem,

Mintha éledő tavasz szúr olvasztó napsugárt a fagyott hóba.

Virágot bontva a régi magból,

S új világot teremtve a tetszhalott, kihűlt anyagból.

 

Az élet vize

 

Réges-rég, a nagy kaland elején,

Játszottuk a felnőttet te meg én gondtalanul.

Hova tűnt mindez nyomtalanul, némán?

 

Csak nézek magam elé bénán, a múltat keresve,

Minek rejteke leesve ezer darabra tört,

S nem maradt más csak a meggyötört jelen,

 

Párnámba sírva minden éjjelen, s mikor nem látja más,

Mert érzem közelg az elmúlás, és félek,

Hogy nélkülem megy tovább az élet, mint száguldó vonat.

 

De arcomra mosolyt csal egy hajfonat, mint emlék,

Hisz veled boldogok voltunk nemrég még nagyon,

S bármivel bántasz is én rád hagyom, mert szeretlek,

 

S a sivatagba is követlek, mert életvizem te vagy nekem,

S mindig belőled merítkezem.

Hát könyörgöm újra, és újra mondd:

 

Kellesz nekem te vén bolond!

 

Szerelem
 


Titkunkat ellopta az esti csend,
Csitt, drága, többet most ne szólj!
Lágy puha bőröd mintha hárfa peng,
Érintésemre húrként válaszol.

Bársony kupolával ránk zuhan az éj,
Csillagok arca karnyújtásra tán.
Tested feltáruló boldogságszentély,
Istennek látszó mindenségoltár.

Öled - mint bölcső - magába rejt,
Benne a világ, csak pátyolt lebegés,
Puha pillén fekve az égbe emelsz,
Míg bennem lassan múlik a remegés.

Metamorf tündérként, szárnyat bont a hajnal.
A vágyból szőtt mámor, lassan ködbe vész.
Még elsuhansz előttem bájos, kócos hajjal,
S én nézlek boldogan, míg az ajtóig érsz.

 

Az örök szerelem dala
 


Mint szelíd tavaszi napfény a kitárt ablakon át,
ölt a didergő testre illatos, langy ruhát,
édes hangod trillája úgy melegíti meg,
e rossz világba dermedt, fagyott lelkemet.

Mert rám találsz mindig, ha a világ elől bújva,
magamba roskadok untalanul, s újra.
S hozzám bújsz, amikor száraz könnyet sírok,
és lábujjhegyen jársz, ha épp valamit írok.

S én hallgatom éjjel, ahogy levegőt veszel,
mert attól rettegek, hogy holnap már nem leszel.
S félek, hogy nekem még vívnom kell a harcom,
s Te, közben odaát, elfelejted arcom.

S tán hiába próbálom áttörni a falat,
mégis én leszek, kinek az égő seb marad.
Mert velem bánik el oly kegyetlen az élet,
hogy emlékeddel kell még élnem néhány évet.

Hát nem engedem, hogy nélkülem lépj az örök éjbe.
Nem hagyom, hogy egyedül zuhanj le a mélybe.
Mert boldog lennék veled urnányi szűk helyen,
Mert ott is miénk lenne az örök szerelem.

 

Meddig tart a szerelem?
 


Vajh magammal vihetem-e a szerelmedet,
mikor, mint elhullott pillangótetemet,
a tonnányi rögös föld kopogva betemet?

S ott állhatsz-e majdan, vagy tán már nem leszel?
S Te lészen inkább az, ki engem kérdezel.
S bár könnyűm válaszol csak, Te érted mit felel.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.